Mert inspiráció mindenhez kell

Márciusi sorozatszemle

Márciusi sorozatszemle

A hétvégén volt „szerencsém” belefutni egy olyan cikkbe, ami összefoglalta azokat az új sorozatokat, amikre érdemes lesz márciusban odafigyelnünk. És e kapcsán fel is háborodtam, mert rádöbbentem, hogy a sorozatkészítőkből vagy kifogyott a kreativitás, vagy nagyon lusták. Nehezen tudnám mással magyarázni, hogy a leközölt tízes listából több sorozatnak is nagyon ismerős volt a leírásra és sajnos nem azért, mert láttam már őket. Ennek örömére viszont megszületett ez a sorozatszemle.

Deception – Illuzionista a rendőrségen

 

A nyomozós krimi sorozatokra manapság úgy tűnik elég nagy a kereslet ahhoz, hogy újabb és újabb darabokat dobjanak piacra. Ebbe a kategóriába esik bele az ABC új sorozata is, aminek a főszereplője egy bukott bűvész – illuzionista, aki a Los Angelesben segíti a rendőrség munkáját. A férfi már csak a trailer alapján is egy viszonylag arrogáns alak, ahogy azt egy jól ismert kalifornai „nyomozótól” is már megszokhattuk.

A hihetetlenül népszerű, Mentalista főszereplője Patrick Jane is hivatásos mentalistából (Meglepetés!) nőtte ki magát a Sacramentoban található CBI rendőrségi tanácsadójává. A CBS hét évadot futott sorozatában a magát mentalistának mondó, többnyire nagyképű főszereplő old meg különféle rejtélyes, izgalmas eseteket.

Én nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen hasonlóságok lesznek felfedezhetők a két sorozat között, és tényleg jó döntésnek bizonyult-e a Deception leforgatása, vagy csupán egy gyenge utánzata lesz Simon Baker sorozatának.

Instinct – Krimi szerző a rendőrségen

 

A sorozatszemle második darabjában egy egykori CIA ügynök krimi szerzőként és egyetemi professzorként éli csendes mindennapjait, amikor megkeresik a New York-i Rendőrségtől azzal, hogy egy sorozatgyilkos a könyveiből merít ihletet a gyilkosságaihoz.

Az alap sztori tehát nagyon érdekes és izgalmas is lehetne, ha már nem lőtték volna le ugyan ezt a pilot-ot évekkel ezelőtt a Castle című sorozatban. Ahogyan az Instinctben, úgy a Castle-ben is a főszereplő egy krimi író, akinek a rendőrség a segítségét kéri egy olyan gyilkos kézre kerítésében, akik úgy gyilkos, ahogyan azt ő a könyvében megírta.

Ismét felmerül bennem a kérdés, vajon kell ez nekünk? Már várom március 18-át, amikor is a CBS sorozata debütál!

 

Station 19 – A spin-off

 

Az elmúlt években a spin-offok lettek a sorozatkészítők és a nézők nagy kedvencei. Ezek az új sorozatok ugyanis egy másik sorozatból nőtték ki magukat, úgy hogy az „anyasorozatban” népszerű szereplőt kiemeltek és egy teljesen új sorozatba tették be.

A Grace Klinika (Grey’s Anatomy) időtlen idők óta a kedvenc orvosos sorozatom, és amikor legelőször kapott egy spin-offot, a Private Practice-t, aminek a főszereplője Addison Montgomery volt, egyáltalán nem is bántam, mert számomra nagyon nem volt szimpatikus szereplő. Ahogyan igazából az új spin-offból kiemelt Dr. Ben Warren sem a kedvencem, az viszont nagyon fájt, hogy a seattle-i tűzoltókat játszanak. El is mondom miért.

Az NBC-nek már nagy tapasztalata van abban, hogy egy város köré építsenek fel egy sorozat spin-off láncot. Így készült el a Chicago Fire, a Chicago P.D. és a Chicago Med is, amik lényegében egymásból nőtték ki egymást és amik számomra már nagyon soknak bizonyultak. Ezért nem is értettem, hogy miért volt erre szükségünk? Ezek után már csak remélni tudom, hogy nem jönnek a seattle-i rendőrök és mentősök is és alakul ki egy nagyon bonyolult, fáradt rendszer, ami spin-offokra alapszik.

 

Ettől függetlenül javaslom, hogy nézzetek bele a sorozatokban és találjátok meg a kedvenceteket!

 

Az eredeti cikket itt találjátok: http://www.origo.hu/teve/20180228-tuzoltos-grace-klinika-superman-nagyapja-tiz-uj-sorozat-marciusra-sorozatajanlo.html?pIdx=1