Mert inspiráció mindenhez kell

Régi csillagok – 12 dühös ember

Régi csillagok – 12 dühös ember

Az IMDB kedvencek után, ezúttal olyan filmeket és sorozatok nézek meg és véleményezek, amikről úgy gondolom, hogy már vagy régóta illet volna megnéznem, vagy valamilyen úton-módon rátaláltam és hatással volt rám.

Az első ilyen film, a 12 dühös ember, amit egy fantasztikus egyetemi kurzus keretében ajánlottak a figyelmembe és döntési játszma során.

Ha rákeresünk erre a filmre, rögtön két verziójába is belefuthatunk, az egyiket még 1957-ben, a másodikat pedig 1997-ben forgattak. Az igazi az lett volna, ha mindkettőt megnézem, de be kell vallanom, csupán a „fiatalabbik” filmet láttam, de már ez is mély benyomást keltett bennem.

A sztori

A 12 dühös ember egy esküdtszékre utal, az amerikai filmekben sokszor látható döntési formára, ami bevonja az állampolgárokat a rendszer működtetésébe és a döntésbe. Már a film elején belecsöppenünk a tárgyalóterembe, ahol ismertetik az esetet, majd a „kiválasztott” 12 férfi bevonul a levegőtlen, felforrósodott levegőjű csöppnyi terembe. A férfiak legtöbbje erős jellem, érdekes karakterek, akik közül majdnem mindenki biztos abban, hogy a vádlott bűnös. Ahogy azonban előrehaladunk a történetbe egyre több szálát fedeznek fel, és a végére kérdésessé válik, hogy a csoportnyomás, vagy az erkölcs győzedelmeskedik.

 

A dráma és a krimi egyvelegéből született film remek kikapcsolódás, elgondolkodtató történet, ami során folyamatosan azon agyalsz, hogy vajon kinek van igaza, kinek milyen motivációja lehet. Nekem különösen tetszett, mivel igazi kihívás elé állította a szereplőket, akiknek rá kellett jönnie arra, hogy mi a különbség a jó és az egyszerű döntés között.

 

Tanulságos történetnek könyveltem el, mivel ráébresztett, hogy sokszor egy csoport nyomására hajlandóak vagyunk a véleményünket rejtegetni, vagy azt elferdíteni, csak azért, hogy megfeleljünk.

Nektek melyik kiadás tetszett?